A sok fiatalra épülő AVUS, imáron rutinosnak mondható, 25 éves játékosa, Kutasi Rómeó 2015 nyarán, két éve igazolt Szombathelyre. Hamar a gárda meghatározó játékosává nőtte ki magát a fővárosban született vízilabdázó. Aki, mint mondja, már remekül érzi magát Szombathelyen. 

- Amikor az alapszakaszt követően a rájátszásra 12 ponttal fordultunk, akkor kezdtünk el játszani a gondolattal, hogy ebből akár valami nagyon nagy dolog is kisülhet – mondta Kutasi Rómeó. – Aztán az első meccsen, a BVSC elleni 12-12 után kicsit megijedtünk, hogy hú: a másik csoportból ilyen kemény ellenfelek érkeztek a play-offba? Aztán a folytatásban a Cegléd, az Eger és a Békéscsaba elleni hazai találkozóink kellő önbizalmat, magabiztosságot adtak. Hogy mennyire volt nehéz a végén négy bajnokit idegenben játszani? Nos, az alapszakasz elején megtapasztaltuk, milyen amikor nem, hogy a meccsekre, az edzésekre is utaznunk kell. Ha már itt tartunk, még a legelső idegenbeli meccsünkön 15-14-re kikaptunk a Dunakanyartól. Utólag azt mondom: lehetséges, hogy jókor jött az a pofon, onnantól értünk csapattá. Szóval a play-offban csupán a BVSC-től kaptunk ki idegenben, Cegléden és Egerben nyertünk, majd elérkeztünk az utolsó, sorsdöntő békéscsabai meccsünkhöz. Edzőnk, Matajsz Márk úgy küldött minket a vízbe, hogy gyerekek, hatalmas szó, hogy itt vagyunk, éljétek át a meccs minden pillanatát, az nyer, aki jobban akarja a győzelmet, akinek nagyobb a szíve. Nos, nekünk hatalmas szívünk volt, fej-fej mellett haladtunk, majd az utolsó negyedben – mondhatom, hogy már szokás szerint – bedaráltuk ellenfelünket. A meccs elején volt egy kis káosz, de aztán rendeztük sorainkat, az pedig mindennél többet elmond, hogy a volt OB I-es játékosoktól hemzsegő, kapura nagyon veszélyes Békéscsabát négy gólon tartottuk. Végig remekül védekeztünk, úgy repültünk vissza, mintha az életünk múlt volna rajta. Őszintén szólva sokáig fel sem fogtam, nem is lehetett ép ésszel felfogni, hogy honnan indultunk és hová jutottunk. Ami a meccs utáni, fővárosi kórházi látogatást illeti, nem spontán ötlet volt, már meccs előtt csütörtökön eldöntöttük, hogy hazafelé bemegyünk a kórházba Tóth Matyihoz – aki ugye ráadásul a játékosom is. Ez teljesen természetes volt számunkra, tekintve, hogy teljesen mindegy, ki hány éves, egy klub, egy család vagyunk, a legkisebbtől a legnagyobbig valamennyien aligátorok vagyunk. Szóval hiába nyertünk bajnoki aranyat, az emberi értékek a legfontosabbak. Matyi szegény köpni-nyelni nem tudott, amikor meglátott a kupával és az éremmel. Duplán örült, hiszen nem tudta, hogy megnyertük a bajnokságot. Örülünk, hogy kis mosolyt tudtunk csalni az arcára. Ami az út további részét illeti, nos, az meglehetősen sok megállóval telt, este 10 felé értünk haza… Noha szó volt arról, hogy utána még közösen elmegyünk ünnepelni, végül mindenki hazafelé vette az utat. Jómagam egyébként nem vittem túlzásba az ünneplést a buszon, ugyanis másnap a gyerekcsapatommal Pécsre utaztam, majd Kecskemétre. Sebaj, a péntek esti parkerdei évzáró bulin igyekeztem bepótolni az elmaradást…

- Ami a saját, felsőházi teljesítményemet illeti, nagyon jól indult, a BVSC ellen hatszor is betaláltam, ami önbizalmat adott – folytatta Kutasi Rómeó. – Támadásban jól ment a játék, természetesen visszanéztük a későbbi meccseket is, és látszott, attól függetlenül, hogy eredményes vagyok, a védekezésben nem veszem ki kellőképpen a részemet. Aztán megtaláltam az arany középutat védekezésben és támadásban, szerintem később már nem volt gond. Csupán egy-két meccsen nem sikerült betalálnom, Békéscsabán pedig amikor kellett, nem remegett a kezem, sikerült fontos gólokat lőnöm, és gólpasszt adnom. Az OB I viszont teljesen más kávéház: a világ legkeményebb bajnoksága, és ezt szó szerint lehet érteni. Olyan, mint futballban az angol Premier League. Az OB I-ben nem csak egy Szolnok-Eger számít bajnoki döntőnek, hanem szinte valamennyi összecsapás egyformán nehéz, például egy alsóházi rangadó is ugyanolyan kiélezett, látványos. Ahhoz, hogy megálljuk a helyünket, két-három minőségi igazolásra szükség van. Persze jól meg kell nézni, kiket hozunk, hiszen nem csak szakmailag, emberileg is passzolniuk kell a csapatba, Annak nincs értelme, ha olyanok érkeznek, akik aztán külön ücsörögnek az öltözőben, és klikkesednek. Ez az egész történet ugyanis a szombathelyiekről szól. Tele van a csapatunk kiváló, saját nevelésű játékossal, akik gyermekkoruktól kezdve együtt vízilabdáznak, igazi összetartó közösséget alkotnak. Én ugye Budapesten születtem, de úgy érzem, elfogadtak a játékostársak, az emberek, szeretem a klubot, szeretem Szombathelyt. Szeretek Szombathelyen élni. Biztos lesznek olyan meccseink, amikor nem lesz esélyünk, úgyhogy szurkolóinktól azt kérem, ekkor is álljanak ki mellettünk, legyenek türelmesek. Jómagam még egy darabig dolgozom, aztán valamelyik tengerpart mellett pihenek egyet, borzasztóan kemény év áll mögöttem. Aztán közben régi barátaimmal is szeretnék találkozni, és közben persze az igazolásokban is segítek, ha kell. Azt mondom: az OB I/B-s bajnoki címnél nehezebb lesz kiharcolni a bentmaradást. De természetesen állunk elébe!