Mecsekaljai kupakaland
Pécsett száll vízbe három országos bajnokságban szereplő csapatunk is.
Mint arról korábban beszámoltunk, az AVUS korosztályos csapatai a Lemhényi Dezső országos ifjúsági, a Vízvári György országos serdülő, valamint a Szívós István országos gyermekkupában is vízben szállnak. Az aligátorok a Pécs, a Kaposvár és az FTC társaságában az A csoportban szerepelnek – az együttesek körmérkőzéseket vívnak. Az első helyezett jut a négyes döntőbe. Az AVUS három együttese az első körben Pécsre látogat. Az első meccset 11.15-kor a két gárda serdülőcsapata vívja, majd 12.30-kor a gyermekek, 13.45-kor az ifik ugranak vízbe.
Péter Imre korábban honlapunknak már elmondta: „Mivel a felkészülés elején rendezik a tornát, így különösebb célunk nem lehet, csupán az, hogy minél jobban megismerjem a meccseken a csapataimat. Számunkra egy-egy jó edzőmérkőzésnek felelnek meg a találkozók”.
- Ennek a kupának számunkra semmi tétje, főleg így a felkészülés kezdete előtti héten – mondta Hajmási András, a gyermekcsapat edzője. - Sima edzőmeccseknek fogjuk fel, ahol kiváló csapatok ellen készülhetünk. Jó kis erőfelmérő lesz, hogy hol is tartunk más csapatokkal szemben.
A gyermekcsapat utazó kerete: Joó Soma, Goldschmidt Dominik, Kovács Kevin, Medres Mátyás, Babics Marcell, Makarenkó Balázs, Sántha Csongor, Sásdi Noel, Dombóvári Dávid, Galambos Ádám, Kukor Márton, Doma Máté, Kéri Bende, Simon Bence.