Főoldal

Korábbi pólósunk elismerése

A hagyományokhoz híven idén is átvehette a Kereskedelmi és Vendéglátói Szakközépiskola egy kiemelkedő tanulója az Antal Ramóna-emlékgyűrűt. Az idei díjazott Varga Zsolt 12. A osztályos tanuló.

Korábbi pólósunk elismerése

Antal Ramóna édesapja lánya tragikus halála után iskolai alapítványt hozott létre, majd elkészíttetett 25 egyforma arany pecsétgyűrűt, melybe a „Ramóna” feliratot vésette. Ezek közül évente felajánl egyet-egyet az iskola végzősei közül annak a diáknak, aki kiemelkedő tanulmányi eredményével, közösségi és sportéletbeli aktív részvételével kiérdemli azt – tudjuk meg Futó István igazgatótól - ovasható a vaol.hu oldalon.

Idén kilencedik alkalommal adták át az elismerést. A járványügyi helyzet miatt elmaradt a ballagás, így a tanári kar által kiválasztott Varga Zsolt – az első fiú a díjazottak között – tegnap délután, az érettségi vizsgaeredmények kihirdetésekor vehette át az Antal Ramóna-emlékgyűrűt és a mellé csomagolt ajándék könyvet. A fiú kitűnő érettségi bizonyítványával, a DÖK-ben végzett aktív munkájával és az országos turisztikai szakmai versenyen való részvételével – reménybeli díjazásra méltó eredményével – érdemelte ki az elismerést. A díjazott kilétét egészen az átadóig homály fedi. Zsolt azt mondta: nagyon szerette volna kiérdemelni, örült, hogy ő kapta meg.

Varga Zsolt korábban az AVUS korosztályos csapataiban pólózott, tavaly hagyta abba a vízilabdát. Gratulálunk az elismeréshez, Zsolt!

Fotó: Vas Népe/Szendi Péter

Vissza a Hírek oldalra