Főoldal

Kiváló edzéslátogatottság

Stojadinov Nikola játékosai szeretnek a tréningekre járni.

Kiváló edzéslátogatottság

Csendben, rendben, immáron a Fedett Uszodában készülnek az AVUS korosztályos együttesei - így a Stojadinov Nikola edzette Dunántúli Gyermek III-as és IV-es bajnokságban szereplő csapatok.

- Június 15-én, a Tófürdőn kezdtük az edzéseket, akkor mindig reggel voltak a foglalkozások, azóta beköltöztünk a Fedett Uszodába - mondta Stojadinov Nikola. - A két korosztály együtt edz, összesen 25-30-an vagyunk. Örömteli, hogy a fiatalok szinte kivétel nélkül tréningeztek, akik nem, ők pedig mindig szóltak, ha nem tudtak jönni. Azaz olyan nem is volt, hogy valakiről nem tudtuk, merre van. Egyelőre napi egyet tréningezünk, amolyan "lightos" edzések vannak, hiszen a koronavírus-miatt hosszú ideig nem tudtak készülni a játékosok. Aztán július 20-től ráteszünk egy lapáttal, onnantól már napi két tréningünk lesz, komolyabb szárazföldi és vízi foglalkozásokkal. A szülőket éppen ezért arra kértük, lehetőség szerint ezt megelőzően menjenek nyaralni a gyerekekkel, hogy az edzőtáborban mindenki részt tudjon venni. Augusztusban a többi korosztállyal együtt részt veszünk egy kétnapos, dunántúli edzőtáborban is. Elmaradt korábban a jesolói HaBaWa-torna, amelyet a tervek szerint szeptemberben pótolnak - szeretnénk ezen részt venni. Ha mégsem rendezik meg a viadalt, akkor pedig Szentesen készülünk pár napot.

Vissza a Hírek oldalra