Főoldal

Két új aligátor

Két új játékost igazolt az OB I-es bajnokságot a 13. helyen záró Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS).

Két új aligátor

Immáron hosszú évek óta hagyomány, hogy a Parkerdőben búcsúztatja a bajnoki évet az AVUS – a közös, szalonnasütéssel fűszerezett pikniken a vezetőkön, edzőkön át az OB I-es csapattól bezárólag a legkisebb korosztályok, valamint a szülők is részt vesznek. A jó hangulatú összejövetelen Juhász Tibor elnök és dr. Vincze Balázs szakmai igazgató értékelte az évet, és egyúttal bemutatta az aligátorok két új játékosát. A 21 éves, elsősorban hátvédként bevethető Irmes Pál korábban Újpesten, majd az FTC-ben, legutóbb pedig az OB I legutóbbi szezonját hetedik helyen záró Racionet Honvédban szerepelt.

A másik új szerzemény, a 26 esztendős, korábban Miskolcon, majd két évet Ausztráliában, Sydneyben, legutóbb az első osztályú bajnokságot a 11. helyen záró Szentesen vízilabdázó, két méter magas center, Takács János.

- Több ajánlatom is volt, de végül a legszimpatikusabbak, a szombathelyiek mellett tettem le a voksomat – mondta az egri születésűTakács János. – Hogy milyen emlékeim vannak az AVUS-ról? Nyár elején nálunk edzőtáboroztak a vasiak, akkor megnéztük őket – őszintén mondom, azóta rengeteget fejlődtek. Amikor Szombathelyen játszottunk bajnokit, azt gondoltuk, hogy a meccs végére elfáradnak és kinyílik az olló, több góllal nyerünk – de nem, végül kikaptunk. Ami a terveimet illeti, remélem valóban erősítést jelentek új együttesem számára. A csapattal elsődleges cél a biztos bentmaradás, de persze evés közben jön majd meg az étvágy, szeretnék minél előbbre végezni.

- Matajsz Márk hívott fel, és annyira meggyőzően vázolta fel a lehetőségeket, hogy gyakorlatilag a beszélgetés végén igent is mondtam – jelezte a Budapesten született Irmes Pál. – Korábban is figyeltem az AVUS szereplését és eredményeit, már akkor is szimpatikus csapat volt számomra.  Amikor gondolkodtam, hogy adott esetben melyik csapathoz igazolnék szívesen, az AVUS is közte volt. Utána még párszor beszéltünk telefonon, és mindig megerősítettem, hogy örülök a megkeresésnek és jönni fogok. Ami a célokat illeti, csapatszinten, amit a vezetőség kitűzöt, vagyis a biztos bentmaradás. Egyénileg pedig szeretnék bebizonyítani az edzőnek és a csapatnak, hogy jó ötlet volt leszerződtetni. Az utolsó évben védőként játszottam a Honvédban, de Matajsz Márk már korábban jelezte, hogy – a kapust és a centert kivéve – több pozícióban is számol velem. A csapatból több fiatalt is ismerek, például Juhász Mátét, Kurucz Barnabást, Hajmási Andrást. Tetszik, ahogy Szombathelyen építik a csapatot és fejlesztik a vízilabdát.

A parkerdei partyn egyébként bejelentették, hogy az ifjúsági csapatból Polcsik Máté egyetemi tanulmányai miatt távozik. A gárda trénere, Kiss Csaba a jövőbe fiatalabb korosztályt irányít, az ifiket Gortva Zoltán veszi át.

Vissza a Hírek oldalra