Főoldal

Három sorozatban is vízbe szállunk

Július közepén rajtol a Lemhényi Dezső, a Vizvári György és a Szívós István kupa.

Három sorozatban is vízbe szállunk

A Magyar Vízilabda Szövetség nyáron három korosztályban is országos kupát rendez. A Lemhényi Dezső ifjúsági kupában (2002. január 1. után születettek) az ifjúsági, a Vízvári György serdülő kupában (2004. január 1. után születettek)  a serdülő, a Szívós István gyermek kupában pedig a gyermekcsapatok (2006. január 1. után születettek) indulnak. A sorozatokban felső és alsóházban mérkőznek meg a gárdák, a felsőházban a legutóbbi, 2019/20-as utánpótlás-bajnokságokban szerepelt 16-16 együttes vesz részt, az alsóházra pedig nevenzni lehet. Az AVUS ifjúsági, serdülő és gyermekcsapatai így tehát a felsőházban szerepelnek.

A versenybizottság. a csapatokat a négy 4-es csoportba („A”,” B”,”C”,” D”) sorolja a földrajzi elhelyezkedésük alapján. A budapesti csapatok sorsolással kerülnek besorolásra. A mi három korosztályos csapatunk az A csoportba, a Kaposvár, a Pécs és egy budapesti együttes társaságába került. Azaz az ifik, a serdülők és a gyermekek is e három együttes korosztályos együttesei ellen szállnak vízbe.

„A” csoport: Bp1, Kaposvár, Pécs, AVUS 

„B” csoport: Bp2, Bp3, Eger, Miskolc.

„C” csoport: Bp4, Bp5, Debrecen, Szolnok.

„D” csoport: Bp6, Bp7, Szeged, Szentes 

A csapatok körmérkőzéseket vívnak, minden együttes tehát három meccset vív, az, hogy melyik meccsen ki lesz a pályaválasztó, június 30-án sorsolják ki. Döntetlen nem születhet, a mérkőzéset ebben az esetben büntetőkkel döntik el. Tiszta játékidőben elért győzelem után a győztes csapat három, szétlövés esetén a győztes csapat két, a vesztes csapat egy pontot kap.

A játéknapok: július 15., 22., 29. 

A csoportok első helyezett csapatai korosztályonként egy napon, egy helyszínen döntőt játszanak a következők szerint:

Délelőtt: „A1” – „D1”, „B1” – „C1”

Délután: a délelőtt vesztes csapatok játszanak a 3. helyért. A délelőtt győztes csapatok játszanak a kupagyőzelemért.

További képek

Vissza a Hírek oldalra