A szombathelyi születésű Horváth Alex két éve, Franciaországból, a Lille együtteséből igazolt haza, az aligátorokhoz. Horváth korábban rendszeresen szerepelt a korosztályos válogatottakban, sőt, a 2000-es évek elején rendezett stuttgarti junior Európa-bajnokságon is részt vett. Az AVUS 25 éves kapusa, csapatkapitánya nem csak a medencében, azon kívül is igyekezett összefogni a csapatot. Ahogy a futballban, talán a vízilabdában is érvényes az örök igazság: "Végy egy jó kapust". Nos, a mieink Horváth személyében megtalálták a "jó kapust" (Persze ne felejtkezzünk el a fiatal, szintén kiváló teljesítményre képes Kovács Barnabásról sem).

- Abszolút pozitívan értékelem a bajnokságot, feljutó csapatként nagyon jó szezonon vagyunk túl – mondta Horváth Alex. – Ha valaki azt mondja a bajnokság előtt, hogy 13. helyen végzünk és viszonylag simán bentmaradunk, szerintem előzetesen mindenki aláírja. Utólag azért van egy kis hiányérzetem, hiszen nem sokon múlt, hogy nem a 9-12. helyért mérkőzhettünk – de emiatt persze senki sem csalódott. Noha egy éve sokan érkeztek, összeérett a csapatunk, összeállt a védekezésünk, a támadójátékunk. Nem szabad elfelejtkezni szurkolóinkról sem, akik végig mellettünk álltak, sokat jelentett a buzdításuk. Ami a saját teljesítményemet illeti, felemás szezonon vagyok túl. A bajnokság elején én sem találtam a helyem, még januárban és februában sem, aztán a végjátékban nekem is kijött a lépés. Ehhez persze egyedül kevés lettem volna, szükség volt a stabil csapatvédekezésre is. Csapatkapitányként több feladatom volt, de mivel korábban sosem voltam kapitány, szoknom kellett ezt a posztot. Próbáltam az idősebbektől tanulni, hogy megfelelően segítsem Matajsz Márk munkáját. Talán sikerült.

- Fárasztó, hosszú szezonon vagyunk túl, ráadásul egy hónappal tovább tartott, mint tavaly az OB I/B, s nem is volt szünet – folytatta Horváth Alex. – Az első osztályban pedig az edzések is intenzívebbek voltak. Az OB I-ben valamennyi meccsnek komoly tétje volt, jómagam a szezon végére fizikálisan és mentálisan egyaránt elfáradtam. Ám az eredmények azt igazolták, hogy bármennyire is kimerítő volt a bajnokság, a szívünk a helyén volt: ezt bizonyítja, hogy az utolsó meccseken is jól teljesítettünk. Hogy melyek voltak a kimondottan jó meccseim? Például az első, tatabányai győzelmünk alkalmával szerintem jól védtem, azzal átszakadt egy gát bennem. Aztán az itthoni, Szentes elleni meccs is fontos volt számomra, hiszen anno három évet az alföldi gárdában védtem. A csapat számára is akadtak bőven jó meccsek, például a Szeged az Újpest elleni hazai és idegenbeli összecsapás. S persze nagyon fontos és kedves számunkra a Kaposvár elleni hazai találkozó – ez volt az első OB I-es győzelmünk. De említhetném az itthoni, Tatabánya elleni 15-14-es sikert, amelyen ráadásul olyan fergeteges buzdításban volt részünk, mint előtte még soha. Élmény volt az a meccs.

- Ami a jövőt illeti, úgy gondolom a következő bajnokságban nehezebb dolgunk lesz – vélekedett a csapatkapitány. – Idén nagyon sokan úgy kalkuláltak velünk, hogy: na, az AVUS ellen biztos a hat pont. Bebizonyítottuk, hogy – a négy topcsapatot leszámítva – valamennyi együttesnek méltó ellenfelei vagyunk, mindenkinek meg kell szenvednie ellenünk. Ráadásul ne feledjük: jónéhány bravúrgyőzelmet is arattunk. A következő idényben viszont már minden csapat komolyan számol velünk, mindenki készül ellenünk. Ami nem feltétlenül baj, hiszen a keretünk alig változik, és ha a magunk mögött hagyott bajnokságban nyújtott teljesítményt megismételjük, akár még előbbre is végezhetünk. De addig lesz mit kipihenni, barátnőmmel a Balatonon töltünk néhány napot, majd nagynénimet látogatjuk meg Angliában, Cambridge-ben. A többi kialakul, de számomra mindegy, hogy aktívan vagy passzívan töltöm a szabadságot, egy a lényeg: sikeresen feltöltődjek, regerenálódjak a következő bajnokságra.