Főoldal

Változások a szakmai stábban

Új edző csatlakozott az AVUS-hoz, míg Ács Tímea anyai örömök előtt áll.

Változások a szakmai stábban

Az OB I-es együttes edzője továbbra is Matajsz Márk, akinek munkáját változatlanul Nikolic Balsa segíti, Tóth Enikő pedig erőnléti edzőként dolgozik a stábban. Az országos ifjúsági és az országos serdülő bajnokságban szereplő együttest továbbra is Gortva Zoltán irányítja. Az országos gyermekbajnokságban szereplő gárdát (2005-ös, 2006-os korosztály) a korábban a Ferencváros utánpótlásában dolgozó, egykori olimpikon Péter Imre trenírozza, míg ugyanezen korosztály dunántúli gyermekbajnokságban szereplő együttesét Hajmási András. A 2007-es, dunántúli bajnokságban induló gárda trénere Stojadinov Nikola, a 2008-as, szintén a dunántúli bajnokságban rajthoz álló együttes mestere Kutasi Rómeó. Szintén Rómeó viszi a 2009-ben született, a Dunántúli Baby bajnokságban szereplő együttest, míg a 2010-es a Dunántúli Baby bajnokságban induló gárdát Kurucz Barnabás. Az eddigi úszóedző, Szummer Tamás helyett Maxim Imola érkezett, míg Ács Tímea anyai örömök előtt áll, így ő szünetelteti edzői munkáját. Jó egészséget és babavárást, Timi!

Az országos bajnokságokban szereplő csapatok - így az OB I-es is - július 15-én, míg a többiek július 29-én kezdik a felkészülést.

A fotón: Péter Imre

Vissza a Hírek oldalra