Főoldal

Szuper csapathoz szuper uszoda

Köszöntőbeszédekkel, látványos műsorokkal, majd az AVUS–Mladost Zagreb mérkőzéssel avatták fel az új szombathelyi uszodát.

Szuper csapathoz szuper uszoda

A történet több mint tíz éve, egy kávézóban kezdődött. Juhász Tibor, az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sport-egyesület (AVUS) elnöke egy saját medencét álmodott kollégáival. Talán ő maga sem gondolta, hogy az álom valósággá válik. Márpedig ez történt: „A fedett uszoda fejlesztése és rekonstrukciója” keretén belül 2,2 milliárd forintos állami és TAO-támogatással megvalósuló beruházás 2016. július 4-én kezdődött, az alapkövet július 29-én tették le. Annak idején egyébként dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő a kormányülésen személyesen kérte, hogy 800 millió forintot a szombathelyi Fedett Uszoda rekonstrukciójára költsön az állam.

A „mű” elkészült, péntek este hivatalosan is megnyitották a Fedett Uszodával egybeépült, új AVUS-uszodát, amely 21 x 33 méteres, és az aligátorok valamennyi korosztályos csapata, tehát a legkisebbektől egészen az OB I-es együttesig bezárólag, összesen 250-en használják majd.

Azaz messze nem csak a profi élsportot szolgálja a gyönyörű létesítmény, hanem az egészen kicsik is sportolhatnak.

A megnyitón dr. Hende Csaba, az oszággyűlés alelnöke, országgyűlési képviselő, dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere és Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség alelnöke mondott köszöntőt.

– Néhány év alatt a semmiből az első osztályba küzdötte magát az AVUS, ehhez pedig most méltó uszodát kapott – mondta dr. Hende Csaba.

– Amikor egy közösségnek nagy az ereje, és összefog, képes nagy dolgokra is. Ezen akarat pedig korábban kényszerítőleg hatott Magyarország kormányára, és 800 millió forintot megszavazott az uszoda felépítésére, a többihez pedig a TAO nyújtott segítséget. Fontos, hogy ez a beruházás nemcsak a sportot, hanem az egészséget is szolgálja. Csakúgy mint a pár hete átadott Haladás Sportkomplexum. Az aligátorok sportolói nyugodtan edzhetnek, készülhetnek ebben a gyönyörű uszodában. Éljen az AVUS, éljen a szombathelyi vízilabda, éljen Szombathely! – mondta dr. Hende Csaba.

– Boldog ez a nap, hiszen a Modern városok program keretén belül elkészült ez a csodálatos medence, uszoda – jelezte dr. Puskás Tivadar. – A Fedett Uszoda 1981-ben épült, tavaly felújításon esett át, most pedig átadhatjuk ezt az uszodát is. A harmadik fázisban elkezdődik a wellness, a családi fürdőparadicsom kialakítása. Visszatérve az AVUS-ra: a semmiből jött és az OB I-be jutással csodát csinált, gratulálok hozzá.

– Korábban többször jártunk Szombathelyen, az AVUS-nál, aztán a sok-sok vízilabdázó-palántának helyet adó Gothard Jenő Általános Iskolában, és azt láttuk, hogy évről évre fejlődik a vízilabda, egyre többen pólóznak – mondta Vári Attila. – Beérett a munka gyümölcse, a csapat a világ legerősebb vízilabda-bajnokságának első osztályában szerepel, most új uszodával gazdagodott. Örömteli, hogy ebben a sportszerető városban ennyi sportlétesítmény épült. Soha rosszabb karácsonyt a vízilabda szombathelyi barátainak! – fűzte hozzá az alelnök.

Gaál Sándor oladi katolikus plébános megáldotta az uszodát. Majd a szalagátvágás után az OB I-es csapat játékosai kézenfogva sétáltak a medencéhez a Gothard Jenő általános iskola első és második osztályos nebulóival. Aztán Szummer Tamás és Károly Dalma úszóedzők irányításával a legkisebb aligátorok látványos úszóbemutatójával és egymás elleni meccsével zárult a megnyitó.

Vissza a Hírek oldalra