Főoldal

Szombat esti láz: AVUS-Kaposvár!

Az E.ON OB I-es vízilabda-bajnokság alapaszakaszának 12. fordulójában az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) szombaton 18 órakor a Kaposvári VK-t fogadja.

Szombat esti láz: AVUS-Kaposvár!

A B csoport nyolcadik helyén álló AVUS az idén két élcsapattal csapott össze. Hazai pályán az OSC-től 11-7-re, Egerben pedig 18-12-re kapott ki. Szombat kora este azonban verhető ellenféllel, az egy hellyel és három ponttal előttük álló kaposváriakat fogadják. Az őszi találkozón Somogy megyében óriási csatában 13-12-re nyertek a hazaiak, akik idén az Egertől hazai medencében 16-8-ra, míg a BVSC vendégeként 12-5-re kaptak ki.  A somogyiakat erősíti a tavaly még Szombathelyen pólózó center, Baj Marcell.

– Mindkét csapat számára élethalál-harc ez a mérkőzés – mondta Matajsz Márk, az AVUS edzője. – A Kaposvárt fizikálisan erős, rutinos játékosok alkotják. Így például Windisch Ferenc vagy éppen Kovács Olivér mögött rengeteg OB I-es találkozó áll és akkor még nem szóltam a légiósaikról. Az OSC elleni védekezéssel elégedett voltam, sokat blokkoltak a játékosok és jó volt a kapusteljesítmény is. Egerben a második félidei játékunk tetszett. Hullámzó a csapat teljesítménye, de mivel fiatal játékosokról beszélünk, ez érthető is. Fontos, hogy hátul stabilak legyünk és ne kapjunk annyi gólt, mint ősszel Kaposváron. Turnai Bálint felépült fülsérüléséből, komplett csapattal szállunk vízbe.

Vissza a Hírek oldalra