Főoldal

Sikeres idényt zárt OB I-es csapatunk

A biztos bentmaradást jelentő 12. helyen zárta az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) a vízilabda OB I-es bajnokságot.

Sikeres idényt zárt OB I-es csapatunk

Egy évvel ezelőtt újoncként a 13. helyen végeztek a szombathelyi aligátorok, most pedig egy helyet előrelépve, a 12. helyen zártak. Csupán egy hely a különbség, mégis nagy a differencia: Matajsz Márk legénysége az idei, 2018/19-es bajnokságban már a középszakasz után bebiztosította bentmaradását, a rájátszásban már nyugodtan vízilabdázhatott. A vasiak a kétcsoportos alapszakasz B csoportjában a hetedik helyen végeztek, így a 9-16. helyért mérkőzhettek. Itt a 12. helyen zártak, azaz már ekkor eldőlt, hogy ősztől is biztosan az OB I-ben szerepelhetnek. A rájátszásban aztán a Szentestől kikaptak, majd a Tatabánya ellen a 11-12. helyért játszhattak, végül 2-1-es összesítéssel alulmaradtak. Ennek ellenére dicséret illeti a vasiakat, a világ legerősebb vízilabda-bajnokságában olyan nagy múltú klubot is megelőztek, mint a Vasas.

– Összességében elégedett vagyok a tejesítményünkkel,  és így az elért eredménnyel is – mondta Matajsz Márk, az AVUS vezetőedzője. – Az alapszakaszban roppant nehéz csoportba kerültünk, az erős csapatok ellen a tisztes helytállás volt a cél, a többiek ellen viszont minél több pontot megpróbáltunk begyűjteni.  Noha akadtak hullámvölgyeink, meccsről meccsre javult a játékunk. A középszakasz meglehetősen kriminálisra sikerült, csak az utolsó, Vasas elleni meccsen dőlt el, hogy a folytatásban már nem kell izgulnunk, elértük a kitűzött célt, a bentmaradást. Lekerült rólunk a teher, de a helyosztókat is komolyan vettük. Nem az a csapat vagyunk, amely bármelyik meccset is félvállról vehetné. Szentesen nagyon kiélezett meccsen egy góllal kikaptunk, majd a Tatabánya ellen a mindent eldöntő, utolsó meccsen büntetőkkel maradtunk alul. Az egész bajnokságban csapatként voltunk erősek, így egyénileg senkit sem emelnék ki. Együtt nyertünk, együtt veszítettünk. Két találkozóra különösen szívesen emlékszem vissza, a Vasas ellen idegenben 8-6-ra nyertünk, míg a korábban említett szombathelyi találkozón 14-13-ra vertük a piros-kékeket. Mindkét siker nagy fegyvertény volt. Pozitívum, hogy az előző bajnoksághoz képest hatékonyabb volt a támadójátékunk, több gólt szereztünk, a védekezésen még van mit javítani, de azt mindig nehezebb összerakni. Emellett a srácok hozzáállását külön is kiemelném, a jó szereplés egyik titka ugyanis ez volt. Ami a jövőt illeti, rengeteg múlik az igazolásokon.

 

Vissza a Hírek oldalra