Főoldal

Parádézó aligátorok

Az U13-as és az U17-es csapat edzője, Stojadinov Nikola és Gortva Zoltán értékelte az Ifjúsági Vízilabda Karnevált.

Parádézó aligátorok

Mint arról korábban beszámoltunk, az AVUS U13-as és U17-es csapata is megnyerte korosztályában a szombathelyi Ifjúsági Vízilabda Karnevált. A két tréner értékelte a viadalt.

- Nagyon jól szervezett, hangulatos torna volt, s az időjárás is kegyeibe fogadta a rendezvényt – jelezte Stojadinov Nikola, az U13-as csapat edzője. – Úgy gondolom, csapatunk kiemelkedett a többi közül, noha akadt néhány szoros eredményünk, valójában azok a meccsek is simák voltak. Valamennyi játékosomnak bőven tudtam játéklehetőséget adni, örülök, hogy Szombathelyen, saját szurkolóink előtt megnyertük a tornát.

- Akadtak gyengébb és erősebb csapatok is a tornán, például a Balaton, a Városgazda és a Cápa ellen egyértelműen mi voltunk az esélyesek – mondta az U17-esek mestere, Gortva Zoltán. – S ezeken a meccseken lehetőséget adhattam az egészen fiataloknak is. A keretünk amúgyis meglehetősen fiatal volt, mindössze három-három 2001-es és 2002-es születésű fiatal szerepelt nálunk, a többiek mindannyian 2003-asok voltak. Elődöntőbeli ellenfelünk, az Újpest szimpatikus, harcos gárda volt, tetszett a fővárosi csapat játéka – de persze ezen a találkozón kifejezetten elégedett voltam a mieink teljesítményével is, a fiúk fegyelmezetten betartották a taktikai utasításokat. A spanyol Montjuic jól képzett, fizikálisan erős csapat volt, de sikerült nyernünk a döntőben – ezen a meccsen számíthattam a korosztályos válogatottól hazatérő Ekler Zsomborra is. Sokat számított, hogy M-zónára álltunk át, amire a spanyoloknak nem volt ellenszerük. Bátran, jól vízilabdáztunk a fináléban, megérdemelten nyertünk, gratulálok a fiúknak.

Vissza a Hírek oldalra