Főoldal

Nyolc hete edz az OB I-es csapat

Matajsz Márk együttese jó meccseket szeretne vívni a III. Aligátor Kupán.

Nyolc hete edz az OB I-es csapat

Mint arról beszámoltunk, pénteken és szombaton rendezi klubunk az AVUS-uszodában a III. Aligátor Kupát. A Matajsz Márk vezette aligátorok július 16-án kezdték el az edzéseket, szerencsére a munkát komoly sérülések és betegségek sem hátráltatják.

- Nyolc hete edzünk, minden a tervek szerint halad – mondta Matajsz Márk, az AVUS vezetőedzője. – Szerencsére a komoly sérülések, betegségek elkerültek bennünk – csupán kisebb sérülések, vírus miatt kellett néhány játékosnak egy-két napot kihagynia. Augusztus elején közbeiktattunk egy rövid szentesi edzőtábort is, ahol három hasznos edzőmeccset is vívtunk. Akkor még a munka elején voltunk, nem az eredményen, hanem a gyakorláson, a játékon volt a hangsúly. A két új fiú, Irmes Pál és Takács János nagyon jól beilleszkedett a csapatba, elfogadtatták magukat a többiekkel, és úgy látom, szeretnek itt lenni, jól érzik magukat. Emellett jól is dolgoznak az edzéseken. Persze még egy kicsit szokniuk kell a különböző játékkapcsolatokat. Ekler Bendegúz az ifjúsági világbajnokság miatt három hét szünetet kapott tőlem, de mivel közben elkezdődött számára az iskola, csak egy hétig tudott igazán pihenni. Ami a III. Aligátor Kupát illeti, nagy jelentőséget nem tulajdonítunk az eredményeknek, lényeg, hogy három jó meccset játsszunk. Persze az is fontos, hogy az eddig elvégzett munka visszaköszönjön a találkozókon. A fiúk ebben a felkészülés ebben a periódusában fáradtak, a héten viszont picit visszavettünk a munkából. Tizenötös keret vesz részt a tornán, a fiatalok közül ezúttal Galambos Gergely és Baranyai Ákos nem kap szerepet. Mindkettőjükkel elégedett vagyok és a jövőben számítok is rájuk.

Az AVUS kerete a tornára. Horváth Alex, Kovács Barnabás, Hajmási András, Juhász Máté, Sági Benjamin, Basara Ivan, Irmes Pál, Takács János, Takács Kristóf, Ekler Bendegúz, Kurucz Barnabás, Polovic Krisztián, Kiss Csaba, Garancsy András, Baj Marcell.

A program

Péntek, 10.00: Racionet Honvéd-AVUS, 11.30: UVSE-Pécs, 18.00: Racionet Honvéd-Pécs, 19.30: AVUS-UVSE. Szombat, 10.00: Racionet Honvéd-UVSE, 11.30: AVUS-Pécs.

A győzelem három, a döntetlen egy pontot ér. Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.

A belépés ingyenes.

Vissza a Hírek oldalra