Főoldal

Komjádi Kupa: az elődöntő a tét

A Komjádi Kupa negyedöntőjében szombaton Pécsen játszik az AVUS, vasárnap pedig Szombathelyen fogadja a mecsekaljai gárdát.

Komjádi Kupa: az elődöntő a tét

Az AVUS és a Pécs egyaránt csoportelsőként jutott a nyolc közé a 21 éven aluli játékosok számára kiírt Komjádi Kupában. Az aligátorok a Hódmezővásárhelyt 23-7-re, a Szolnokot 11-8-ra, a Tatabányát 15-8-ra, az Oázist 16-12-re verték. A pécsiek az UVSE-t 9-4-re, a Honvédot 10-8-ra győzték le, a BVSC-vel 13-13-as döntetlent játszottak.

- A Pécs jó csapat, a párharc esélyese, de mindent megteszünk, hogy jól szerepeljünk – mondta Matajsz Márk, csapatunk edzője. – Négy-öt, az OB I-ben szereplő játékost is beneveztek a pécsiek a Komjádi Kupára – erős csapat ellen szállunk vízben. Ám nem feltartott kezekekkel, olyan eredmény akarunk elérni Pécsett, amellyel marad tétje a szombathelyi visszavágónak.  A játékosok fáradtak, de erre a két napra mindent beleadnak majd. Turnai Bálint sérült, őt leszámítva ugyanazzal a kerettel készülünk, mint a legutóbbi meccseken.

A pécsi találkozó szombaton 19 órakor, a visszavágó vasárnap 14 órakor kezdődik Szombathelyen.

Az OB I-ben szereplő csapat a héten pár napot Szentesen edzőtáborozott.

- Remek körülmények között készültünk, volt szauna is, tehát volt lehetőségünk a regenerálódásra is – folytatta Matajsz Márk. – A Szentessel és a Szegeddel egyaránt két-két edzőmérkőzést vívtunk, ami roppant hasznos volt, hiszen fizikálisan megterhelő meccsekert játszottunk, erős csapatok ellen.

Vissza a Hírek oldalra