Főoldal

Jó körülmények között jó játékkal bizonyítana

Az OB I-es Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) egyik nyári igazolása, Szőke Szabolcs nagy nyereség lehet a vasiak számára.

Jó körülmények között jó játékkal bizonyítana

Alaposan átalakult kerettel vág neki az OB I-es vízilabda-bajnokságnak az előző szezont a 12. helyen záró AVUS. Matajsz Márk csapatából hatan távoztak, viszont heten érkeztek. Fiatal és rutinos pólósokat egyaránt szerződtettek a szombathelyiek – utóbbiak táborába tartozik a 29 esztendős, több neves klubot is megjárt pólós, Szőke Szabolcs. A vízilabdázó korábban szerepelt Szentesen, Szolnokon, az OSC-ben, a Racionet Honvédban, Debrecenben, legutóbb pedig Miskolcon játszott. Szőke korábban Máltán az ifjúsági válogatottal Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett, emellett végigjárta a különböző korosztályos válogatottakat is. Legutóbb pedig előző csapatával, a Miskolccal Magyar Kupa-ezüstérmet szerzett.

A szélső-átlövő poszton szereplő Szőke az egyike volt annak a három játékosnak, akiket az aligátorok már szezon végi, parkerdei piknikükön be tudtak mutatni szurkolóiknak.

- Matajsz Márk még februárban megkeresett, hogy a nyártól lenne-e kedvem Szombathelyen folytatni pályafutásomat – mondta Szőke Szabolcs. – Igent mondtam, hiszen Miskolcon kevesebb lehetőséget kaptam, mint amire számítottam – igaz, erős klub, nem volt könnyű bekerülni a csapatba. Matajsz azt ígérte, hogy nagyobb szerepem lesz az AVUS-nál és itt ki tudok teljesedni. Ami eddigi benyomásaimat illeti, nagyon jók. A csapat nagy részét ismertem, hiszen még a Debrecen játékosaként edzőtáboroztunk itt és tornán is részt vettünk. Rengeteg játékos távozott nyáron, a meghatározó emberek közül, úgymond a magból Ivan Basara és Kiss Csaba is elment. De Márk próbált hasonló kaliberű játékosokkal erősíteni – nyilván nem megy egyik napról a másikra a beilleszkedésünk, de remélem a Magyar Kupa előtt, augusztus végére összeáll a csapat. Ami a célokat illeti, egyelőre korai megfogalmazni, de a 9-12. hely környékére várom a csapatot. Egyénileg pedig szeretnék a csapat egyik vezérévé válni, ami nem feltétlen csak gólokban mutatkozik meg, hanem összessségében kell jól teljesítenem. Az ország nyugati felén még nem éltünk a párommal, de tetszik, amit eddig a városból láttunk no az uszoda is remek, nagyon szép környezetben is készülhetünk fel a szezonra. Egy évre írtam alá, de ha minden jól alakul, tovább is szívesen maradok.

Vissza a Hírek oldalra