Főoldal

Ismét nagy siker volt az évzáró kakaóparti

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagy sikert aratott az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) évzáró kakaópartija.

Ismét nagy siker volt az évzáró kakaóparti

A szombathelyi vízilabdaklubnál immár hagyomány, hogy a legkisebb pólósoktól az OB I-ben szereplő felnőttekig bezárólag együtt búcsúztatják az évet – a kakaóparti nevet viselő vízilabdashowhoz az edzők és a szülők is csatlakoznak. Ezúttal sem volt másként, a közel három órán keresztül tartó program számtalan érdekességet kínált. Először az elmúlt három hónap legjobb 2008-as, 2009-es és 2010-es aligátorainak választott fiatalok vettek részt közös kétkapus edzésen az OB I-es együttessel – a tréning kétkapus, „vérre menő” meccsel zárult. Persze a kicsik esélyeit azért nagyban növelte, hogy vegyes csapatok csaptak össze. Ezt követően tíz, a szülőkkel kiegészült csapat hat játékos versenyszámban csapott össze.

A programot a gálamérkőzés zárta, melyen az edzők csapata a 2007-es születésű és annál idősebb legutóbbi három hónap aligátorai pólóztak – vegyes csapatokkal. Az edzők gárdájában vízbe szállt többek között az OB I-es gárda trénere, Matajsz Márk, az AVUS szakmai igazgatója, dr. Vincze Balázs és a felnőttcsapat három játékosa, Takács János, Luka Jovanovics és Horváth Alex is. A jól sikerült estén a klub által felszolgált forró kakaók és a szülők által hozott sütemények nagy sikert arattak – csakúgy, mint maga az évzáró

Vissza a Hírek oldalra