Főoldal

Hasznos szentesi napok

Hazatért öt napos alföldi edzőtáborozásból OB I-es együttesünk.

Hasznos szentesi napok

Mint arról beszámoltunk, hétfőtől péntekig Szentesen edzőtáborozott a Matajsz Márk vezette OB I-es csapatunk. A mieink a tréningek mellett három felkészülési mérkőzést is vívtak – az eredményt nem számolták, ebben az időszakban nem is különösebben lényeges. Sokkal fontosabb a játék minősége.

- Nagyon jól sikerült az edzőtábor, az idő is kegyes volt hozzánk és remek körülmények között készülhettünk – mondta Matajsz Márk. – Edzettünk nyitott uszodában is, kétszer kondizni is voltunk és tréningek mellett három edzőmérkőzést vívtunk. Három különböző erősségű együttessel csaptunk össze – a Szegeddel Szegeden, míg a szintén Szentesen készülő Miskolccal és a házigazdával Szentesen. A játékunk hullámzó volt, sok teendőnk van még, de mindenképpen hasznos napokat töltöttünk el. Gyakorlatilag egész nap együtt voltunk, így csapatépítés szempontjából is jó volt ez az időszak. Kisebb-nagyobb sérülések ugyan közbeszóltak, de a tervezett munkát elvégeztük. Hétfőtől hazai környezetben edzünk tovább, majd a Szombathelyen edzőtáborozó Budapest Honvéddal vívunk szerdától néhány esti edzőmeccset.

Vissza a Hírek oldalra