Főoldal

Haladópályán az aligátorok

Az OB I-es Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) vezetőedzője, Matajsz Márk elégedett csapata szereplésével, de tisztában van azzal, hogy a lényegi kérdések tavasszal dőlnek el.

Haladópályán az aligátorok

Második idényét kezdte a világ legerősebb férfi vízilabda-bajnokságának tartott OB I-ben a szombathelyi AVUS. Matajsz Márk vezetőedző csapata az előző, 2017/18-as idényt újoncként, a várakozáson felül a 13. helyen zárta, ezzel elkerülte az kiesést és az osztályozót is. Az idei bajnokságban is a biztos bent maradást tűzték ki célul a vasiak. Az eddig eltelt nyolc fordulóban két győzelem mellett hat vereséget szenvedtek, az alapszakaszban az A csoportban nyolc csapat közül a hetedik helyen állnak. Érdekesség, hogy tavaly az alapszakasz 14 meccsén kilenc pontot gyűjtöttek, míg most nyolc találkozó után már hatot.

– Elégedett vagyok a csapattal, nemcsak a szerepléssel, az eredményességgel, hanem a mutatott játékkal is – mondta Matajsz Márk. – Ugyanis a nálunk jóval esélyesebb csapatokkal is felvettük a kesztyűt, maximálisan helytálltunk a bombaerős FTC, az Eger, vagy akár a Budapest Honvéd ellen. S elégedett vagyok az egri Magyar Kupa-szerepléssel, ugyan nem jutottunk tovább csoportunkból, de jó mérkőzéseket vívtunk, külön kiemelném a Debrecen (13-13) elleni találkozónkat. A bajnokságból pedig megemlíteném a kimondottan jó erőkből álló Pécs elleni 10-7-es sikerünket, erre a meccsre remekül összeállt a védekezésünk. Az idei bajnokságra felvettük az OB I. tempóját, talán ebben léptünk előre a legtöbbet tavaly óta, emellett a védekezésünk is egyre hatékonyabb Egyénileg senkit sem szeretnék kiemelni a fiúk közül, csapatként nyerünk és csapatként kapunk ki. Ami a fiatalokat illeti, próbáltam és próbálok a jövőben is minél több játéklehetőséget biztosítani számukra, a kapott perceket eddig maximálisan kihasználták, szépen fejlődnek.

– Noha december elején befejeződött a bajnokság, azóta nem pihentünk, nagyon kemény konditermi edzéseken vesznek részt a fiúk – folytatta Matajsz Márk. – Múlt csütörtökön tartottam az utolsó tréninget, majd január 2-án folytatjuk a munkát. Tavasszal is fontos meccsek várnak ránk, az első pár találkozón nem nekünk áll a zászló, ám ezek az összecsapások jók lesznek arra, hogy felkészüljünk a riválisok (KSI, Szentes) elleni mérkőzésekre. Ezeket a fontos találkozókat jó lenne behúznunk. Időarányosan jobb eredményeket értünk el tavalyhoz képest, de nem ezzel foglalkozunk, nem nézegetjük a statisztikákat, lépésről lépésre haladunk, nagyon messze még a szezon vége. Fontos lenne, hogy a sérülések és betegségek elkerüljék a csapatot. Tavaly nem sokkal maradtunk le a felsőházi szereplésről, természetesen nagyon jó lenne idén csoportunkban az első négyben végezni. De tisztában vagyunk a realitásokkal, tudjuk, hogy elsősorban az alsóházi play-offra kell minél jobb pozíciót elfoglalnunk.

– Jól haladunk előre, folyamatosan fejlődik a csapat és a klub is, lépkedünk előre – mondta Juhász Tibor, az AVUS elnöke. – A Komjádi Kupában a legjobb négy között vagyunk, míg az OB I-es csapattal szeretnénk megismételni a tavalyi szereplést, de bízom egy még jobb helyezésben is.

Az aligátorok őszi legeredményesebb játékosa Garancsy András volt 14 találattal, őt Ivan Basara (11) és Polovic Krisztán (8) követi.

A bajnokság január 12-én folytatódik, a vasiak a BVSC-Zuglót fogadják.

 

 

Vissza a Hírek oldalra