Főoldal

Fiatalság, bátorság!

A 15 éves Ekler Zsombor két gólt is lőtt a remek játékosokból álló ZF Egernek.

Fiatalság, bátorság!

A mindössze 15 esztendős, a 16. születésnapját október 2-án ünneplő Ekler Zsombor klubunk egyik legnagyobb tehetsége - sőt, már jóval több is tehetségnél a saját nevelésű, korosztályos válogatott vízilabdázó. Az nem meglepetés, hogy az utánpótlás-bajnokságokban Zsombor szórja a gólokat, az talán már annál inkább, hogy az Európa Kupában induló, tavalyi negyedik Eger (6-14) elleni bajnokin két gólt is szerzett - mindkettőt a korábbi válogatott, magyar bajnok Kardos Gergelynek. Az elsőt akcióból a harmadik negyed közepén, a másodikat pedig a lefújás előtt 13 másodperccel, büntetőből. Utóbbit rutinos játékosokat megszégyenítően, higgadtan a jobb sarokba vágta. A gólokon kívül a kisebbik Ekler játéka is dicsérhető, egyáltalán nem ijedt meg a nagynevű ellenféltől.

- Nagyon nehéz ilyen kaliberű pólósok ellen játszani - mondta Ekler Zsombor. - Hiszen fizikálisan sokkal erősebbek ráadásul gyorsabb is a játék menete, mint az ifi és a serdülő bajnokságban. Ehhez képest úgy éreztem, jól ment a játék, csakúgy mint máskor, az Eger ellen is próbáltam a védekezésre koncentrálni  - ami elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki jó vízilabdás legyen. A gólok pluszmotivációt adnak és nagyon jó érzés volt egy válogatott szintű kapusnak betalálni. Az ötös előtt pedig Márkó bá mondta, hogy én lőjjem. Összeségében elégedett vagyok magammal.

Vissza a Hírek oldalra