Főoldal

Ezúttal is 9-4, de most az ellenfélnek

Szerdán az Újpest ellen 9-4-re győzött, szombaton viszont ugyanilyen arányban kikapott az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) a vízilabda alsóházi rájátszás 1. fordulójában.

Ezúttal is 9-4, de most az ellenfélnek

Metalcom Szentes–AVUS 9-4 (2-2, 2-1, 3-1, 2-0). – Szentes, 200 néző, OB I-es vízilabda-mérkőzés, középszakasz, alsóház, 1.forduló, vezette: Csizmadia, Dodog. 

Szentes: GYÖRGY  – Hegedűs, Nagy M. 1, Vörös, PALOTÁS  2, Pellei  F. 1, Somogyi. Csere: Kiss K., Pellei K., Werner 1, Tóth Gy., VISNYAKOV 3, Takács 1. Edző: Pellei Csaba

AVUS: KOVÁCS B. – Polovic 1, EKLER B. 3, Takács, Ukumanov, Hajmási, Kurucz. Csere: Galambos G., Sági, Baj, Juhász M., Kutasi, Baranyai. Edző: Matajsz Márk. 

Az aligátoroknál  Ivan Basara sérülés miatt hiányzott, míg Garancsy Andrást, Kiss Csabát  pihentette Matajsz Márk vezetőedző, helyettük fiatalok (Juhász, Sági, Baranyai) kerültek a keretbe. Jól kezdtek az aligátorok, hatékonyan védekeztek, Ekler révén pedig vezetést szereztek. Noha fordítottak a hazaiak, Polovic egyenlített (2-2). A második negyedben is jól tartották magukat a vasiak, a nagyszünetre egygólos (4-3) vezetéssel fordultak a csapatok.

A harmadik negyedben 6-3-ra elléptek a hazaiak, a vasiak Ekler révén 6-4-re még felzárkóztak, ám a negyed vége előtt nem sokkal már ismét három gól (7-4) volt a különbség. A záró nyolc percben az erejükkel egyre jobban elkészülő aligátorok nem dobtak gólt, viszont kettőt kaptak: 9-4 a vége. 

Matajsz Márk: – Amíg tudtuk, lassítottuk a Szentes játékát, a végére azonban megmutatkozott a két csapat közötti különbség.

További eredmények: Vasas–Tatabánya 12-7, Kaposvár–Szeged 11-5, Pécs–UVSE 13-6. 

Az alsóház állása: 1. Pécs 20, 2. Kaposvár 19, 3. Vasas 18, 4. Szentes 16, 5. Tatabánya 11, 6. AVUS 9, 6. UVSE 4, 8. Szeged 0 pont.

További képek

Vissza a Hírek oldalra