Főoldal

Eredményes szezont zártak a 2006-osok

Stojadinov Nikola tanítványai jól szerepeltek és fejlődtek is az elmúlt szezonban

Eredményes szezont zártak a 2006-osok

A Markovits Kálmán 2006-os Országos Gyermekbajnokság alapszakaszának B-csoportját hat győzelemmel és egy vereséggel az első helyen zárta az AVUS. Stojadinov Nikola tanítványai ezt követően a nyolc csapatos felsőházi rájátszás B-csoportjában három győzelemmel és négy vereséggel a hatodik helyen végeztek.

- Nem eredménycentrikus bajnokságról van szó, így is indultunk a szezonnak - mondta Stojadinov Nikola. - Célom az volt, hogy minél több játékos felneveljek. Úgy érzem, ez félig-meddig sikerült, mert a csapat egyik fele szenved a gyenge fizikai adottságokkal. Nem ők tehetnek erről, hiszen nem tudhatjuk, hogy ebben a korban hogyan fejlődik a testünk. Ettől független igyekeztünk egész évben úgy tartani az edzéseket és különböző egyéni képzéseket, hogy minden egyes gyerek maximálisan fejlődjön magához képest. AbBajnokságban összesen tizennégy meccset játszottak – melyből kilencet megnyertek, egy döntetlent és négy vereséget gyűjtöttek mellette. Évközben Szerbiába szerepeltünk egy tornán ahol harmadik helyen végeztünk. Három játékosunk egész évben részt vett a tehetséggondozó edzéseken is - Kovács Kevin, Makarenkó Balázs és Goldschmidt Dominik. Ebből a három játékosból a most zajló szombathelyi tréningeken Kovács Kevin szerepel. Ami az edzéslátogatottságoz illeti, egy szavam sem lehet. Ha visszanézem a jelenléti íveket, azt látom, hogy legalább az edzések 90 százalékán minden gyerek részt vett. Emellett nagyon ritkán előfordultak egészségügyi problémák. Évközben - tavaly nyáron, decemberben és most júniusban - csináltunk három úszásfelmérést. Ha megnézzük, láthatjuk, hogy minden egyes alkalommal jobb eredményeket értek el a fiúk, tehát fejlődtek. Az őszi iskolai szünetben elvittük a gyerekeket Horvátországba, Zágrábba háromnapos edzőtáborba is. Ez a tábor mindenféleképpen hasznos volt számunkra. Az utolsó edzésünket június 13-an tartottuk, de még lesz egy diákcsere program, melynek keretén belül hét, 2006-os születésű játékosunk elutazhat az Egyesült Államokba.         

További képek

Vissza a Hírek oldalra