Főoldal

Első osztályú AVUS!

A Szeged ellen győzelmének köszönhetően a szombathelyi csapat ősszel is az OB I-ben szerepelhet.

Első osztályú AVUS!

AVUS-Contitech Szeged 12-7 (4-0, 2-1, 3-5, 3-1). - Szombathely, AVUS-uszoda, 100 néző, OB I-es vízilabda-mérkőzés a 13-16. helyért, vezette: Bereczki, Vogel.

Gólszerzők: Polovic 3, Basara 3, Takács 2, Baj 2, Garancsy 1, Ekler B. 1, illetve Zsigri 2, Szilvasán 2, Korbán 2, Irmes 1.

A mérkőzés előtt a 100. OB I-es mérkőzését játszó Baj Marcellt köszöntötte Juhász Tibor, az AVUS elnöke, aki egy emlékplakettet nyújtott át vízilabdázónknak.

I.NEGYED

A szegediek hozták el a labdát, majd mindkét oldalon kimaradtak az első támadások. A gólcsendet Ivan Basara távoli bombája törte meg három perc elteltével (1-0). Garancsy közben már második kapufáját dobta. Büntetőből viszont nem sokkal később kegyetlenül bevarrta (2-0). A szombathelyiek jó védekezésének nem találta ellenszerét a szegedi együttes, Basara viszont megtalálta a rést a pajzson: 3-0. Aztán nem egészen fél perccel a negyed vége előtt Takács távoli lövése is besuhant a bal sarokba: 4-0.

II.NEGYED

Takács ott folytatta ahol abbahagyta, így már 5-0-át mutatott az eredményjelzőtábla. Aztán büntetőből megszerezte első találatát a Szeged (5-1). Ezzel egy időre el is lőtték puskaporukat a vendégek - amiben nagy szerepe volt a remekül védő Horváth Alexnek is. Aztán Baj Marcell centerből befordulva megszerezte az aligátorok hatodik gólját: 6-1. A szegediek edzője érezte, hogy végleg eldőlhet a meccs, időt is kért. A negyed utolsó – szegedi - akciója Horváth Alex bravúros védésével ért véget.

III. NEGYED

A harmadik negyedben egy hosszan kijátszott akció végén Irmes lőtt a léc alá (6-2). Aztán Ivan Basara vízen pattogó lövése vágódott a hálóba: 7-2. Korbán találata sem volt utolsó: 7-3. De Polovicé sem! Az AVUS hármasa kibrusztolt magának egy viszonylag tiszta helyzetet és közelről nem hibázott: 8-3! Sajnos gyorsan jött a szegedi szépítés (8-4). Csak nem akart leszakadni a Szeged, Zsigri fél méterről lőtt a kapuba (8-5). Jókor jött Ekler Bendegúz gólja: 9-5! Aztán Zsigri szinte lekopírozta előző gólját, ismét három volt a különbség: 9-6.

IV. NEGYED

Bő egy perc telt el a negyedből, amikor Polovic húzta közelről a hálóba a labdát: 10-6. A szegediek mindent megpróbáltak, de amikor kellett, a szombathelyiek határozottan védekeztek. Baj Marcell találatával 4.10-el a vége előtt 11-6-ra elhúzott a hazai csapat. Ahogy fogyott az idő, úgy vált egyre biztosabbá, hogy a mieink ősztől is az OB I-ben folytathatják! Pláne, hogy Polovic 1.42-vel a lefújás előtt ismét betalált – 12-6!Fél perccel a befejezés előtt jött Korbán gólja, ám ez már nm osztott, nem szorzott: 12-7. Vége, nyert az AVUS!

Az AVUS győzelmével 3-0-al lezárta a párharcot, és május 12-én a 13-14. helyért a Tatabányával meccsel.

Vissza a Hírek oldalra