Főoldal

Edzésben az OB I-es csapat

Napi két edzéssel, majd pécsi tornával készülnek Matajsz Márk tanítványai.

Edzésben az OB I-es csapat

Kedd este megkezdte a felkészülést a tavaszra a Matajsz Márk vezette OB I-es újonc AVUS. A szombathelyiek két győzelemmel és hét vereséggel, hat ponttal a nyolccsapatos B csoport hatodik helyéről várják a január 20-i (18.00), BVSC-Zugló elleni hazai bajnokit. A vasiakra ezen kívül még négy mérkőzés – Vasas (idegenben), Kaposvár (i), Debrecen (otthon), Újpesti VSE (o) – vár az alapszakaszból. Ezután  az első négy helyezett a felső, az utolsó négy  az alsóházban küzd tovább a másik csoport hasonló helyen végzett gárdáival.

– Nem számolgatunk, ahogy mondani szokták: mindig a következő meccsre készülünk, öt, kőkemény találkozó vár még ránk – mondta Matajsz Márk. – A fiúk feltöltődve érkeztek vissza  pihenőjükről, várták már, hogy vízbe szállhassanak. Kedd óta napi két tréninggel készülünk, reggel szárazföldi és vízi, míg  este vízi edzéseket végzünk. Jövő héten  annyiban változik a program, hogy kedden néhány játékosom az ifjúsági csapattal a fővárosban a Komjádi Kupán szerepel. Majd január 16-án három napra Pécsre utazunk, ahol négy edzőmeccset vívunk. Valamennyi játékosom hadrafogható,  kisebb sérülések, betegségek persze előfordulnak. A korábban vállsérüléssel bajlódó Kutasi Rómeó teljes értékű munkát végez, Basara Ivan és Vladimir Cvetic viszont a pravoszláv karácsonyt odahaza, Szerbiában ünnepli, hétfőn csatlakoznak hozzánk. Ekler Bendegúz pedig a héten az U17-es válogatottal készült. Mivel a kemény fizikai munkát már december elején  elvégeztük, az  elkövetkező hetekben elsősorban a taktikai elemek frissítésére és újak begyakorlására fektetjük a hangsúlyt. Az új uszodát  belaktuk,  nagy könnyebbséget jelent, hogy itt senkihez sem kell alkalmazkodnunk.

Vissza a Hírek oldalra