Főoldal

Az idei utolsó hazai bajnoki

Az E.ON OB I-es vízilabda-bajnokság 7. fordulójában szombaton 16 órakor az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület a Metalcom Szentest fogadja.

Az idei utolsó hazai bajnoki

Idei utolsó hazai bajnokiját játssza az AVUS. Az egy ponttal a B csoport utolsó, nyolcadik helyén tanyázó szombathelyiek az előttük álló, egy-egy győzelem és döntetlen mellett négy vereséget begyűjtő hetedik Szentest fogadják. A avasiak a legutóbbi fordulóban a Vasas (10-10) ellen megszerezték első pontjukat, míg a szentesiek a Kaposvár (11-6) ellen első győzelmüket. A vendégeknél egy ismerős arcot felfedezhetnek találnak a szombathelyi szurkolók, az elmúlt bajnokságban Szombathelyen vízilabdázó, remek képességű Ivan Basara nyár óta az alföldieket erősíti. 

– Egy évek óta együtt játszó, rutinos, nagyon jó csapattal találkozunk – mondta Matajsz Márk, az AVUS edzője. – A rutin a szentesiek mellett szól, Vörös Viktor, Nagy Márton, Ivan Basara, Somogyi Balázs révén többszáz OB I-es meccset tudhatnak a hátuk mögött szombati vendégeink. Akkor lehet esélyünk a győzelemre, ha legalább azt a teljesítményt produkáljuk, mint a Vasas ellen – de valószínűleg még annál is több kell a sikerhez. Nincs mese, 110 százalékra lesz szükség. A csapat hangulatával eddig sem volt probléma, de a Vasas elleni pontszerzésnek köszönhetően még motiváltabban készültek a srácok. Szeretnénk győzelemmel elköszönni közönségünktől. PA

Vissza a Hírek oldalra