Főoldal

A fejlődés útján - őszértékelő Matajsz Márkkal

Kilenc forduló után az alapszakasz B csoportjának nyolcadik helyéről várja a tavaszi folytatást az OB I-ben szereplő Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS).

A fejlődés útján - őszértékelő Matajsz Márkkal

Harmadik szezonját kezdte meg nyáron a világ egyik legerősebb vízilabda-bajnokságában az AVUS. Matajsz Márk vezetőedző csapata az első évben a 16 csapatos bajnokság 13., legutóbb pedig a 12. helyén végzett. Az idei bajnokság alapszakaszában kilenc mérkőzés után egy-egy győzelemmel és döntetlennel, hat vereséggela B csoport utolsó, nyolcadik helyén állnak az aligátorok. A szombathelyiek kerete alaposan átalakult a nyáron, hatan távoztak és heten érkeztek – kvázi új csapatot kellett építenie Matajsz Márknak.

-Úgy érzem jó úton járunk, ott tartunk a csapatépítésben, ahol elterveztük – mondta Matajsz Márk, az AVUS vezetőedzője. – Összeszokottságban, fizikálisan is szépen haladunk és játékban is meccsről-meccsre előbbre lépegetünk. Ha a kilenc meccset nézem, összességében azt mondhatom: kisebb hullámvölgyeket leszámítva jó teljesítményt nyújtott a csapat. A pontok száma egy másik dolog, ha picit rutinosabbak, szerencsésebbek vagyunk, lehetne több is, ugyanakkor lehetne kevesebb is. Úgy gondolom, ebben az erős csoportban, ezzel a fiatal, alakuló csapattal amit eddig elértünk, nem rossz eredmény. A játékosokban – már csak koruknál fogva – van még potenciál. Egy meccsünk nagyon nem sikerült, Kaposváron (12-13) álmosan, enerváltan kezdtünk és a hozzáállásunk is hagyott kívánnivalót maga után. Az utolsó, nagyon erős Honvéd elleni meccs viszont felejthetetlen volt, vesztes állásból utolsó másodperces góllal 12-11-re nyertünk. Jó volt látni, ahogy a kispadon ülő játékosok együtt örülnek a vízben lévőkkel – kialakult a csapaton belüli kohézió. Az értékes három pont mellett lelkileg is nagyon sokat jelentett a győzelem, más szájízzel dolgozzák végig a fúk a levezető edzéseket és mennek majd téli pihenőre. Egyénileg senkit sem szeretnék kiemelni a csapatból – együtt nyerünk és együtt veszítünk. Mindenkinek akadtak gyengébb és jobb meccsei, de mivel döntő részben fiatal játékosokról beszélünk, van még miben javulniuk.

- A fiúk három hét pihenőt kapnak, január 6-án kezdjük a munkát – a szünetben egyéni edzésterv alapján készülnek, nem a nulláról indítják a felkészülést - folytatta Matajsz. - A cél változatlanul a bentmaradás, amit minél előbb szeretnénk bebiztosítani. Az utolsó előtti osztályozót vív, az utolsó kiesik – remélem mi a tavalyi évekhez hasonlóan előbbre végzünk. Az erőviszonyokat nézve a másik csoportból a Tatabánya, a Debrecen és a Szeged lehet a riválisunk. Kemény tavasz elé nézünk, minden egyes győzelemért meg kell majd küzdenünk.

A bajnokság január 31-én folytatódik, az aligátorok hazai pályán az OSC-t fogadják.

Vissza a Hírek oldalra