Főoldal

A bronzéremért játszunk

A Komjádi Kupa elődöntőjében a Miskolc öt góllal verte az AVUS-t.

A bronzéremért játszunk

PannErgy-MVLC Miskolc-AVUS 12-7 (4-1, 3-1, 2-4, 3-1). – Budapest, Komjádi Uszoda, Komjádi Kupa elődöntő, vezette: Várkonyi, Vogel.

AVUS:  Kovács B. – Baranyai, Hajmási 1, Ekler B. 3, Baj, Sági, Irmes 1. Csere: Ekler Zs., Makrai, Juhász M. 1, Galambos G. Edző: Kiss Csaba.

A miskolciak kezdték jobban a mérkőzést, és hat perc alatt 4-0-ra elhúztak. Az első szombathelyi gólt Hajmási szerezte emberelőnyből. A folytatásban is állandósult a három-négy gólos borsodi előny – de az aligátorok nem adták fel, kapaszkodtak ellenfelük után. A harmadik negyedben már eredményesebben is játszottak riválisuknál, ám hiába nyerták ezt a nyolc percet 4-2-re, a mindent eldöntő negyed 9-6-os miskolci előnyről indult. A negyedik negyedben Juhász góljával már csak kettő volt közte (9-7), ám válaszként a miskolciak egy percen belül kétszer is betaláltak (11-7) – innen már nem volt visszaút, a Miskolc 12-7-re nyert.

A másik elődöntőben: Vasas-UVSE 10-9.

Így az AVUS szombaton 15.30-kor a bronzmeccsen az UVSE-vel játszik, 17.30-kor Vasas-Miskolc döntőt rendeznek

Vissza a Hírek oldalra