Főoldal

Takács Kristóf lezárta a meccset

A remek szereplésnek köszönhetően immáron a 9-12. helyre is reális esélye van OB I-es csapatunknak.

Takács Kristóf lezárta a meccset

Szombaton a Szentes (11-6) ellen megszerezte a bajnokságban hatodik győzelmét az AVUS. Az aligátorok az utolsó nyolc percben parádés teljesítményt nyújtva, 5-1-gyel repesztettek el ellenfelüktől. A győzelem azért is sokat ér, mert így az ötödik helyen álló 18 pontos vasiak egy pontra megközelítették a negyedik Szentest. Három forduló van hátra az alsóházi rájátszásból, amennyiben a mieink megelőzik a békésieket, a folytatásban a 9-12. helyért mérkőzhetnek, ergo: már biztosan bentmaradunk az OB I-ben. Ám ez még odébb van, s amúgy Matajsz Márk lenne az első, aki megálljt parancsolna, mondván: egyelőre a szombati, Szeged elleni meccs a legfontosabb, a többi még odébb van.  

Visszatérve a Szentes elleni diadalra, a meccs utolsó gólját, azaz a mérkőzést lezáró találatot a remekül játszó Takács Kristóf szerezte. A 23 éves játékos szerint az utolsó nyolc percre játékban és fizikálisan is felőröltük riválisunkat.

- Tatabányai győzelmünk az egész csapat számára megadta az alaphangot a heti edzésmunkához – mondta Takács Kristóf. – Önbizalmunknak is jót tett a siker, immáron elhisszük, hogy az alsóházban bárkit meg tudunk verni. Ugye az alsóházi rájátszás első fordulójában 9-4-re kikaptunk Szentesen, ám annak a vereségnek több oka is volt. Egyrészt Horváth Alex, Garancsy András, Kiss Csaba, Ivan Basara nélkül szálltunk vízbe, másrészt öt-hat órányi buszút után játszottunk. Tehát akkor nem voltak kedvezőek az előjelek, mégis sokáig jól tartottuk magunkat, a félidőben döntetlenre álltunk. Visszatérve a szombati meccsre, noha öt góllal nyertünk, egyáltalán nem volt ilyen sima a meccs,  mint amit az eredmény mutat. Az első három negyed szorosan alakult, aztán az utolsó nyolc percre megtörtük a szentesieket. Remekül védekeztünk, láttam rajtuk, tanácstalanok a zónánk ellen. Emellett fizikálisan is föléjük kerekedtünk, a végére nem tudtak lépést tartani a gyors játékunkkal. Pedig papíron erősebb játékosállománnyal rendelkeznek – mégis legyőztük őket. Hogy mikor hittem el, hogy megvan a meccs? 8-5-nél úgy éreztem, most már mienk a három pont.

- Ami a saját teljesítményemet illeti, Vörös Viktor személyében kemény centert kaptam ellenfélként, de védekezésben azt nyújtottam, amit elvártak tőlem - folytatta Takács. -  A csapat védekezése is remek volt, sokat blokkoltunk, Horváth Alex pedig nagyon jól védett. Mivel védőjátékos vagyok, számomra elsődleges a védekezés, a gól mindig extra. Örülök, hogy betaláltam. A fiúkkal úgy számolgattunk, ha a Szegedet és a Tatabányát itthon megverjük, bekerülhetünk a legjobb 12-be. De egyelőre csak a szombati, Szeged elleni találkozóra fókuszálunk.

Vissza a Hírek oldalra