Főoldal

Szombaton: Folytassa, AVUS!

Szombat este fél nyolcas kezdéssel a Fedett Uszodában a Pécsi VSK-PSN ellen folytatja az OB /B-s szereplését az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS).

Szombaton: Folytassa, AVUS!

Több mint két hónapos szünetet követően szállnak újra vízbe a tízcsapatos OB I/B B-csoportjának negyedik helyén tanyázó aligátorok. Mint ismert, a Matajsz Márk irányította gárda a Fedett Uszoda felújítása az ősszel lejátszott 12 fordulóból mindössze az utolsó hármat rendezte hazai környezetben. Tavasszal emiatt az alapszakaszból hátralévő hat bajnokiját Szombathelyen vívhatja. A télen az AVUS-ból mindössze az olasz Crotonéhez szerződött Karácsonyi Vazul távozott, helyére nem érkezett senki.

- Mindössze kéthetes pihenőt követően január 2-án kezdtük a munkát, az elején három kondi mellett öt víziedzésen vettek részt a srácok – mondta Matajasz Márk. – Kisebb-nagyobb sérülések, betegségek ugyan zavarták a felkészülést, de a tervezett munkát elvégeztük. A monoton tréningeket igyekeztünk megtörni, hasznos volt a háromnapos zágrábi edzőtábor és két meccset vívtunk Nagykanizsán is. Mivel sok játékosunk nem csak a felnőtt, hanem a már futó ifjúsági bajnokságban is szerepel, ezért figyelni kellett a különböző terhelésre, ezért amolyan vegyes felkészülést végeztünk. A télen távozó Karácsonyi Vazul rutinja, tapasztalata hiányozni fog, habár szűk a keretünk, biztos vagyok bent, megoldjuk a pótlását. Noha hat hazai meccs vár ránk, senki ne gondolja, hogy azért mert idegenben megvertünk egy csapatot, a Fedett Uszodában könnyebb dolgunk lesz. Az őszi meccseket el kell felejteni, most valamennyi találkozó 0-0-ról indul. A hazai pálya, az esélyesség terhe tavasszal bennünk nyom majd. Ettől függetlenül megfelelő önbizalommal, nagy reményekkel készülünk a tavaszra, így a hétvégi, Pécs elleni meccsre is. A Mecsekalján kikaptunk, most mindenképpen javítani akarunk. Ennél előbbre nem tervezek, meccsről-meccsre gondolkodok. Így konkrét helyezést sem tűztünk célul a csapat elé – mindig a soron következő bajnokit akarjuk megnyerni. 

Ami a szombati játékoskeretet illeti, Úr Valér vállsérülése miatt még pihen, helyette Baranyai Ákos vár bevetésre.

Vissza a Hírek oldalra