Főoldal

Rangos utánpótlás-torna a Tófürdőn

Az Egyesült Államoktól-Finnországig érkeznek csapatok

Rangos utánpótlás-torna a Tófürdőn

Július 14-16-ig, azaz péntektől-vasárnapig a vízilabdáé lesz a főszerep a Tófürdőn: az AVUS nemzetközi utánpótlás-tornájára az Egyesült Államoktól-Finnországig érkeznek csapatok.

Az Ifjúsági Vízilabda Karnevál elnevezésű viadalon két korosztályban – U13, és U17 – szállnak vízbe az együttesek. Az U13-asoknál hat gárda – AVUS, FTC, Sopron, Kuhat (finn), Racing (francia), Be Water My Friend (spanyol) – indul. Körmérkőzéses rendszerben játszanak a csapatok, majd a két utolsó az ötödik, a harmadik-negyedik a harmadik, az első kettő pedig az első helyért csap össze.

Az U17-es mezőnyben 12 gárda indul. Az A-csoportba a Miskolc, az Ajka, a Kuhat, a Be Water My Friend, a Pays (francia), a Commerse Aquatic (Egyesült Államok), a B-csoportba az AVUS, az FTC, a Győr, a finn Cetus, a Racing, és az egyesült államokbeli Cardinal Newman kapott besorolást.

Az U13-asokhoz hasonlóan a csoportokban körmérkőzéseket vívnak a gárdák, majd következnek a helyosztók. A két csoport első helyezettje az első, a másodikok a harmadik helyért meccselnek - és így tovább.

A mérkőzések  pénteken és szombaton 9-19 óráig zajlanak, vasárnap ugyancsak kilenckor kezdődnek, az U13-es döntőt 18, az U17-est 19 órakor rendezik.

A vasárnapi helyosztókra Varga Dániel egyszeres, és Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok is ellátogat. A meccsek a Tófürdő nagy medencéjében párhuzamosan két pályán zajlanak, a belépés ingyenes. A tornára érkező nézők a Kenderesi úti parkoló felől juthatnak be a viadalra.

Az AVUS csoportmeccsei

U13

Péntek. 10.20: AVUS-BWMF, 15.30: AVUS-Racing.

Szombat. 10.20: AVUS-FTC, 15.30: AVUS-Sopron

Vasárnap. 11.10: AVUS-Kuhat

U17

Péntek, 12.40: AVUS-Cetus, 15.30: AVUS-Cardinal Newman

Szombat. 12.20: AVUS-Győr, 17.30: AVUS-Racing

Vasárnap. 11.30: AVUS-FTC

A helyosztók 14.30-kor kezdődnek.

Vissza a Hírek oldalra