Főoldal

Rangadó a végére

Szombaton 16.30-as kezdéssel a Békéscsabát fogadjuk a Fedett Uszodában. Az alföldiek elleni lesz az utolsó hazai meccsünk.

Rangadó a végére

Az OB I/B-s felsőházi rájátszás negyedik fordulójában szombaton 16.30-kor az éllovas AVUS a harmadik Békéscsabát fogadja. A play-offban mindkét együttes két győzelmet és egy döntetlent abszolvált eddig. A mieink 19, a vendégek 16 pontot gyűjtöttek összesen Tehát egy remélt aligátor-sikerrel hat pontra nőne a különbség.

- Ha korábban azt mondtam például az Egerre, hogy komplex együttes, akkor ez hatványozottan igaz a Békéscsabára – szögezte le Matajsz Márk. – Rengeteg volt OB I-es játékos szerepel a csabai csapatban, nagyon erősek kapusposzton, védőposztokon és balkezes pozícióban is. Meglehetősen sok gólt szereznek, tehát támadásban is jók. Nagyon kemény összecsapásra, de természetesen győzelemre számítok. Igazi, hatpontos találkozó előtt állunk, ez lesz az utolsó hazai bajnokink, ezért is fontos lenne győzelemmel zárni. Szoros a mezőny, jön fel az Eger, a BVSC, mi pedig most négyszer megyünk idegenbe. De nem tartunk az idegenbeli találkozóktól sem, ám most a szombati bajnoki a legfontosabb. Kutasi Rómeónak hetek óta fáj a háta, de edzeni tud, és szombaton is játszik.

Vissza a Hírek oldalra