Főoldal

Harmadik hely Nagykanizsán

A főként fiatalokkal felálló Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) harmadik helyen végzett a zalai városban rendezett négycsapatos felkészülési tornán.

Harmadik hely Nagykanizsán

A kétnapos vízilabdatornán három OB I/B-s – a házigazda Kanizsa Vízilabda SE, a BVSC II, az Ybl– valamint az OB I-es AVUS vett részt. Az együttesek körmérkőzésekkel döntöttek a helyezésekről. a vasiak kerete meglehetősen foghíjas volt, hiszen Matajsz Márk vezetőedző néhány játákosát pihentette, míg mások kisebb sérüléssel bajlódtak. Így Ivan Basara, Vladimir Cvetic, Garancsy András, Kiss Csaba, és Ekler Bendegúz sem utazott el a zalai városba.

Az aligátorok az első találkozón 10-7-re (2-2, 2-2, 3-2, 3-1) nyertek az OB I/B-s Ybl ellen. A gólokat Kutasi Rómeó 5, Polovic Krisztián 2, Takács Kristóf 1, Rustan Ukumanov 1, Sági Benjamin 1 szerezte.

A következő találkozón a szintén másodosztályú BVSC II. együttese volt az ellenfél, a szombathelyiek nagy csatában 10-9-re (2-3, 4-3, 2-2, 2-1) kikaptak úgy, hogy már 6-2-re vezettek. A vasi találatokat Kutasi 3, Sági 2, Baj Marcell 2, Takács 1, Galambos Gergely 1 jegyezte.

Az utolsó összecsapáson a Kanizsa ellen szálltak vízbe a vasiak, és 9-4-re (2-2, 3-0, 1-0, 2.2) kikaptak. a szombathelyi gólokat Polovic Krisztián, Kurucz Barnabás, Baranyai Ákos, Kutasi szerezték. Így az aligátorok a harmadik helyen zárták a tornát, melyet a Nagykanizsa nyert. 

– Felmérésnek, gyakorlásnak szántuk a tornát, így elsősorban a fiataloknak adtam lehetőséget – mondta Matajsz Márk. – Mindenképpen hasznos volt a viadal, hiszen – főleg az utolsó találkozón, amelyre el is fáradtunk – sok hiba előjött. A fiataloktól agresszívabb, motiváltabb, az idősebbektől okosabb játékot várok a jövőben.
Az aligátorok legközelebb jövő szombaton és vasárnap a Magyar Kupa kaposvári selejtezőcsoportjában szállnak vízbe.

Vissza a Hírek oldalra