Főoldal

Harapnak az aligátorok

Az OB I/B-s felsőházi bajnokság utolsó előtti, hetedik fordulójában szombaton 11 órai kezdettel az éllovas AVUS a harmadik Egri Esterházy Főiskolával játszik.

Harapnak az aligátorok

A harmadik fordulóban a szombathelyiek szenzációs védekezést produkálva a Fedett Uszodában 7-4-re verték az egrieket. Két körrel a zárás előtt az AVUS 23 ponttal vezeti a tabellát, a BVSC 22 egységgel a második, az Eger 21 ponttal a harmadik.

- Ugyanazt a kemény, jó védekezést várom a csapattól mint amit az itthoni meccsünkön nyújtottunk – jelezte Matajsz Márk, az AVUS vezetőedzője. – Nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen az Eger kimondottan gólerős csapat. Ráadásul ezúttal is nyitott medencében játszunk majd, ami szokatlan lesz, bár szerencsére legutóbb Cegléden ez nem zavarta a csapatot. Egész héten jól edzettek a srácok, „harapnak” a fiúk, de nem teszek terhet a vállukra azzal, hogy a meccs fontosságát hangsúlyozom, nem is beszéltünk erről – tudják jól ezt maguktól is. Másrészt a feljutás lehetősége nem teher, sokkal inkább egy remek lehetőség, amit ők maguk vívtak ki. Már pénteken útra kelünk, az egriek nagyon korrektek voltak, edzéslehetőséget biztosítottak a medencében – lehet, közrejátszott az is, hogy anno négy évet ott vízilabdáztam. Természetesen nyerni akarunk. Polcsik Máténak a lába fáj, helyette Makrai Kornél kerül a keretbe. 

Vissza a Hírek oldalra