Főoldal

Elkezdte az edzéseket az OB I/B-s gárda

Hétfőn megkezdte a felkészülést a 2016/2017-es bajnokságra az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) OB I/B-be jutott csapata.

Elkezdte az edzéseket az OB I/B-s gárda

Matajsz Márk személyében új edzővel, valamint öt új játékossal hétfő óta a Tófürdőn készül az előző trénerrel, Gortva Zoltánnal OB II-es bajnoki címet szerzett, OB I/B-be jutott AVUS. A szombathelyi vízilabdázók több felkészülési mérkőzést is vívnak a nyáron, vízbe szállnak például az ausztrál juniorválogatottal is. Matajsz Márk egyébként az OB I/B-s gárda mellett az ificsapatot is irányítja, valamint a serdülő,- és gyermekcsapat szakmai munkáját felügyeli. A fiatalabb korosztályoknál Stojadinov Nikola lett a szakmai igazgató.

– Egy-két játékost korábbról már ismertem a csapatból, a többiekkel most találkoztam először, úgyhogy ez az ismerkedés hete lesz – tudtuk meg Matajsz Márktól. – Az eddigi benyomásaim kedvezőek, nincs nyávogás, nagyon profin állnak a fiúk a munkához – emellett sokat beszélgetünk is. Reggel fél nyolctól kilencig erőnléti edzést tartok, délután egyórányi szárazföldi edzés következik, majd este fél nyolctól kilencig labdás tréninggel zárjuk a napot. Minden héten hétfőtől-péntekig készülünk, és már alakulnak az edzőmeccseink is. Öt új játékost igazoltunk. A korábbi Aligátor-kapus Horváth Alex Franciaországból tért vissza, a center, de több poszton is bevethető Vladimir Cetric a szerbiai Óbecséről, a hátsó kapás szélen, hátsó kapás poszton bevethető Takács Kristóf az OB I/B-s Pécsről, a center Kurucz Barnabás az OB I/B-s UVSE-től, a balkezes Práczky Károly az OB I-es Tatabányáról érkezett – s végül Kutasi Rómeó is maradt. Egyedül Szőke Patrik távozott a klubtól.

- Augusztus 8-tól Szombathelyen az ausztrál junior-válogatottal vívunk egy vagy több edzőmérkőzést, majd 22-27-ig a felnőtt, a serdülő és az ifi együttessel szentesi edzőtáborba utazunk - folytatta Matajsz. - Ahol a délelőtti erőnléti edzések után délutánonként edzőmeccseket vívunk. Szeptember 10-én és 11-én szeretnénk egy négycsapatos tornát rendezni - ezt a viadalt még szervezzük. Ami az uszoda átmeneti hiányát illeti, számomra ez nem jelent gondot, jó időben kifejezetten szeretek nyitott medencében edzést tartani, ha pedig rosszabbra fordul az időjárás, alkalmazkodunk a helyzethez. Lényeg, hogy víz legyen, a többit megoldjuk. A célkitűzéseket illetően: az OB I/B-s csapatnak első évben a biztos bentmaradás az elsődleges, fontos, hogy hamar felvegyük a bajnokság ritmusát. Az országos bajnokságokban szereplő serdülő-, gyermek- és ificsapat tavaly remekül helytállt, idén szeretnénk e-lőbbre lépni.

Hamarosan bőséges képgalériát láthatnak a felnőttcsapat kedd esti tréningjéről!

Vissza a Hírek oldalra