Főoldal

Cél a felsőház

A Gortva Zoltán vezette serdülőcsapat nagy elszántsággal készül a bajnokság folytatására

Cél a felsőház

A 14 csapatos OB I-es serdülőbajnokság 11. helyéről várhatja a február 5-i, hazai BVSC-Zugló ellen mérkőzést a Gortva Zoltán vezette AVUS. Az aligátorok öt pontot gyűjtöttek a magunk mögött hagyott kilenc meccsen. A mieinknek nem volt könnyű dolguk, hiszen ősszel valamennyi meccsüket idegenben vívták. 

- Ahhoz képest, hogy 2000-es korosztályról beszélünk, nálunk csupán Ekler Bendegúz és Sági Benjamin – és az őszt sérülése miatt kihagyó – Varga Zsolt született ebben az esztendőben – tudtuk meg Gortva Zoltántól. – A többiek ennél fiatalabbak, javarészt 2001-esek. Nem volt egyszerű dolgunk, tekintve, hogy a Fedett Uszoda felújítása miatt sokáig Celldömölkön edzettünk, és valamennyi bajnokinkat idegenben vívtuk. Azért ez sokat kivett a srácokból, fárasztó volt, nem csak a hétvégi meccsre, hanem hétközben, a tréningekre is ingáznunk kellett. Ám nem ebben keressük a szereplés okát. Sokmindenben kell fejlődnünk a tavasszal, például szoros emberfogásban, a szoros emberfogás elleni játékban, a lefordulások zárásában és még fanatikusabb hozzáállásra lesz szükségünk. Ugyanakkor akadtak jó dolgaink, ám sokszor hullámzó teljesítményt nyújtottunk, ami az egyik meccsen remekül működött, a következőn nem. Elégedett vagyok a szegedi teljesítményünkkel, a Tisza-partján 12-6-ra nyertünk, de az utolsó, debreceni bajnokin is remekül helytálltunk, három perccel a vége előtt még két góllal vezettünk, végül döntetlen lett és ötméteresekkel kikaptunk. Ugyanakkor a kaposvári meccset nem tehetjük ki az ablakba, a rendes játékidőben nyernünk kellett volna, de végül büntetőkkel alulmaradtunk. Egyénileg Ekler Bendegúz, Sági Bemjamin, Galambos Gergely és Baranyai Ákos teljesítményét emelném ki. Ekler gyors, intelligens, gólerős játékos, ugyanez igaz Ságira is. Galambos nagyon sokat jelent centerben, de más posztokon is be tudom vetni. Baranyai nagyon jó bekk, remekül védekezik és támadásban is hozzáteszi a részét.

- Már január 2-án elkezdtük a felkészülést, heti öt vizi és három szárazföldi edzéssel készülünk – folytatta Gortva Zoltán. - Mivel Karácsonyi Vazul távozása után átvettem a gyermekcsapat irányítását is, együtt edz a két csapat. Így könnyebb dolgunk lesz, a fiatalok gyorsabban integrálódnak a serdülőcsapatba. Ami a célokat illeti, a felsőházba szeretnénk kvalifikálni magunkat. Roppant erős a mezőny, nem véletlenül tartják a világ legerősebb bajnokságának a magyar utánpótlás-bajnokságokat. Nagy és erős klubok vannak, sok-sok játékossal, mi kevesen vagyunk, de igyekszünk tisztességgel helytállni. 

Vissza a Hírek oldalra