Főoldal

Bekopogtunk az OB /B ajtaján

Matajsz Márk vezetőedző szerint maximálisan elérte célját az I. Aligátor Kupa

Bekopogtunk az OB /B ajtaján

Remekül szerepelt az I. Aligátor Kupán az AVUS. A Matajsz Márk vezette együttes a Kaposvárt 12-8-ra,a Hódmezővásárhelyt 11-10-re megverte, a Nagykanizsával 13-13-as döntetlent játszott, büntetőkkel kikapott, így a zalaiak mögött másodikként zárta a jó hangulatú, színvonalas tornát. 

- A cél, amiért a tornát megrendeztük, maximálisan megvalósult, erős csapatok ellen mérhettük le, hol is tartunk – mondta Matajsz Márk. – A Kaposvár ellen még idegesek voltak a fiúk, hiszen így együtt, közönség előtt először játszottak. Sok lehetőség maradt ki, olykor tiszta helyzetekben hibáztunk, ám így is meglehetősen simán megnyertük a meccset. A Hódmezővásárhely ellen már kicsit jobban vízilabdáztunk, több góllal is elhúztunk, a előnyünkből a végére egy megmaradt. A harmadik, Nagykanizsa elleni meccsel maximálisan elégedett vagyok, az volt a csúcspontja a tornának, egy nagyon jó csapat ellen bebizonyítottuk, bizony kell velünk számolni. Három negyeden keresztül remekül vízilabdáztunk, az utolsóra kiütközött a rutintalanságunk és el is fáradtunk. Noha a viadalon nem az eredmény volt az elsődleges, minden csapat komolyan vette a tornát, ami érthető is, senki sem szeret kikapni. Például mindkét vasárnapi meccs meglehetősen paprikásra sikerült. Két győzelemmel és egy döntetlennel zártuk a tornát, ami jó eredmény. Pozitívum, hogy a srácok csapatként, egymásért is küzdöttek, remekül pörögtek, sok gólt szereztünk lefordulás után, ám gyakran nem tudtuk feltenni az i-re a pontot. Védekezésben is akadtak jó dolgok, de még van mit csiszolnunk. Egyénileg sosem szoktam kiemelni játékosokat, most sem teszem, a fiúknak akadtak jó dolgaik, de hullámvölgyeik is. Például a Kanizsa elleni utolsó negyedet nem lehet úgy elbukni, ahogy tettük. Tanulság, hogy az utolsó sípszóig figyelni, koncentrálni kell.

- A viadal arra is jó volt, hogy "bekopogtunk az ajtón", megmutattuk magunkat a bíróknak, az ellenőrnek és a csapatok is látták, számolni kell velünk – folytatta Matajsz Márk. – Nem egészen két hét múlva kezdődik a bajnokság, szeptember 24-én 16 órakor Kaposváron kezdünk, most csak arra a meccsre készülünk, elemezzük a somogyiak játékát. Jó lett volna még edzőmeccset vívni, de a környéken nincsenek megfelelő erősségű ellenfelek, és ott még nem tartunk, hogy hozzánk utazzanak el más csapatok. Így valószínűleg a jövőben nekünk kell Budapestre vagy Horvátországba mennünk edzőmeccseket játszani.

Rengeteg fotót az AVUS-Nagykanizsa mérkőzésről ITT TALÁL.

Vissza a Hírek oldalra