Főoldal

Aligátorok buliztak a Parkerdőben

Megtartotta évzáró rendezvényét az AVUS, díjazták a korosztályok legjobbjait

Aligátorok buliztak a Parkerdőben

Péntek késő délután megtartott szokásos, jó hangulatú parkerdei évzáró rendezvényét a Domino AVUS. Sok-sok gyermek és szülő látogatott ki a Parkerdőbe, ahol a kisebbek focival, a nagyobbak szalonnasütéssel, beszélgetéssel búcsúztatták a bajnoki évet.

- Nehéz, de eredményes évet zártunk – szögezte le Juhász Tibor, az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület elnöke. – Van egy székely mondás: ami nem öl meg, az megerősít. Kivétel a medve, mert az bizony megöl... Kemény évünk volt, de sikeresek voltunk. Elismerésre méltó, amit a Budapest-bajnokságban elértek csapataink, azt mondták anno, nehéz bejutni a felsőházba, de annál már csak bentmaradni nehezebb. Nos, fiataljaink már második éve bentmaradtak,  méghozzá úgy, hogy Magyarország és a világ legerősebb bajnokságában szerepelnek és idén például összesítésben a 10. helyen végeztek a klubok rangsorában.  Gratulálok nekik, hogy így küzdöttek, harcoltak a szombathelyi vízilabdáért.  A minap megkérdezte egy újságíró, miért lettünk aligátorok. Elmeséltem, hogy annak idején volt alapító okirat, volt női csapatunk, felnőtt, volt gyermekcsapatunk, egy nem volt: uszoda. Az aligátor is túléli ha nincs víz, így is várja az áldozatát, megragadja és nem engedi el. Mi is megragadtuk a lehetőséget, vízhez, uszodához jutottunk, büszke vagyok, ezt a klubot vezethetem. Eljutottunk oda, hogy a gyermek, serdülő és ifibajnokságban sok olyan játékos szerepel, aki hat éves korában nálunk ismerkedett meg a vízilabdával. Az elért eredményeink magukért beszélnek, gratulálok a gyermek, serdülő és ifjúsági csapatunknak. A serdülők kicsit mostoha körülmények között játszottak, hiszen sokan két bajnokságban is helytálltak. Év elején aggódtunk az ifikért, hogy mi lesz velük, de Gortva Zoltán irányításával odatették magukat. Óriási munkát végeztek az OB II-esek, amilyen meccseket játszottak és amilyen fegyelmezetten nyerték meg, példaképek lehetnek azon fiatalok számára, akik nálunk vízilabdáznak. Köszönöm az edzőknek, a sportolóknak, és külön köszönöm a szülőknek, hogy kitartottak mellettünk. Azt kívánom, hogy élvezni tudjuk az új uszodát, amelynek jövő év június 30-ig el kell készülnie.

Ezt követően Stojadinov Nikola beszélt röviden, de hatásosan. Jelezte, különleges számára az idei esztendő, mert ez a 10. éve Szombathelyen, és hiszi, hogy a 20. is itt találja. Ráadásul nem akármilyen éven vannak túl, hiszen 80 százalékban helyi nevelésű játékosokkal megnyerték az OB II-t. Gratulált a játékosoknak, a csapatoknak és reményét fejezte ki, hogy hasonlóan sikeres bajnokságok előtt állnak. 

Ezt követően az edzők véleménye alapján jutalmazták a korosztályok legjobbjait.

2007-es korosztály: Horváth Richárd.

2006: Kovács Kevin

2004: Birkás Barnabás

2003: Szabó Bence

2002: Buti Gordon

Gyermek OB: Baranyai Ákos

Serdülő OB: Kovács Barnabás

Ifjúsági OB: Jenei Dániel

OB II.: Karácsonyi Vazul

Év edzője: Gortva Zoltán

Év csapata: Ifjúsági csapat

Leg-Aligátor díj (3. alkalommal, a legjobban küzdő, a meccset soha nem fel nem adó játékos részére): Jenei Dániel

Majd Kovács Barnabás édesapja egy óriási pezsgőt nyújtott át az OB II. bajnokának, vagyis a Domino AVUS-nak. A tartalma azonban – Stojadinov Nikolának köszönhetően – a nem különösebben menekülő Juhász Tiborra zúdult...

Képgalériát ITT TALÁL.

Vissza a Hírek oldalra